Nemzetközi labdarúgás

Visszatért a „tragédia helyszínére” a Chapecoense, de elbukott

A kolumbiai Atlético Nacional nyerte meg a dél-amerikai labdarúgó Szuperkupát (Recopa Sudamericana), mivel a szerdai visszavágón 4-1-re verte a brazil Chapecoensét, amely fél évvel a csapatot ért repülőgép-szerencsétlenség után tért vissza Medellínbe.
 
A brazilok hazai pályán megszerzett minimális előnye (2-1) már az első félidőben egygólos hátránnyá változott, majd a hajrához érve már 4-0-ra vezetett az Atlético. A Chapecoense a 83. percben szépített, de 4-1-es veresége azt jelentette, hogy a Nacional összesítésben 5-3-as gólkülönbséggel diadalmaskodott – története során először.
 
"Tanulunk ebből a mérkőzésből is, és az ismert nehézségek után újjáépítjük a csapatot" – mondta Vagner Mancini, a "Chape" vezetőedzője.
 

Simeone ezért klónoztatná a futballistáit a BL-kudarc után " NEMZETKÖZI FOCI › Bajnokok Ligája

Varázslatos mérkőzést hozott a BL-elődöntőjnek a visszavágóján az Atlético és a Real Madrid csatája. A meccset a hazaiak nyerték meg 2-1-re, de összesítésben a vendégek bizonyultak jobbnak 4-2-re. A találkozó után Diego Simeone, a hazaiak mestere is elmondta a véleményét. „Mindent kiadtunk magunkból, ugyanúgy, mint az elmúlt pár évben.

A Chapecoense decemberben a Nacional elleni Copa Sudamericana-döntőre utazott, amikor repülőgépe – vélhetően a kifogyott üzemanyag miatt – röviddel a leszállás előtt lezuhant Medellín közelében. A klub 19 játékosa hunyt el a 71 áldozattal járó szerencsétlenségben. Később a kolumbiai egyesület kezdeményezésére a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség (CONMEBOL) a Chapecoensét nyilvánította a második számú kontinentális kupasorozat győztesének.
 
Miután az Atlético tavaly júliusban elhódította a Libertadores Kupát, a két gárda most a Recopa Sudamericanáért küzdött meg egymással. A kolumbiai visszavágóra a tragédia hat túlélője közül négyen utaztak el: a játékosok közül Jackson Follmann – akinek amputálni kellett az egyik lábát -, Alan Ruschel és Neto, továbbá Rafael Henzel rádiós újságíró.